udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Névmutató:
Moldovan, Liviu
2003. november 5.
Nyárádtői román gazdáknak osztották ki a mezőpaniti magyar földművesek területeit Birtokháborítás miatt huszonkét mezőpaniti és mezőbergenyi magyar gazda ellen tett bűnügyi feljelentést Liviu Moldovan, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem tanára. Az idős gazdák viszont nem tettek egyebet, csak beálltak saját földterületeikre, amely az államosítás előtt szüleiké volt. Lépésük jogosságát bírósági ítélet is megerősíti, ennek ellenére a földterületeket a szomszéd község polgármestere, Ioan Covrig saját falubelijeinek adta ki. Néhány napja a marosvásárhelyi bíróságot járja huszonkét idős magyar gazda és polgármesterük, Bartha Mihály. A régi paniti és bergenyei telekkönyvekben magyar nevek szerepelnek. Bartha Mihály az intézkedést törvénytelennek tartja. /Szucher Ervin: Huszonkét gazda harcol szülei földjéért. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./2013. november 9.
A régi székely székek árnyéka
Húsz évvel a kommunizmus bukása után a bukaresti kormány ma közigazgatási átszervezésre készül, mely eltörölné a régi székely székeknek még az emlékét is. A magyarok tiltakoznak.
Az október 27-i székely menetelés a magyarok eddigi legnagyobb méretű tiltakozása 1990 óta. Mindemellett a vasárnapi menetelést egy kisméretű tüntetés békés törékenysége jellemezte, hiszen a több tízezer személy (a szervezők százezernél több embert jelentettek) egy pillanatra sem gyűlt egybe, fenyegető embertömeget alkotva, felsorakoztak Kököstől Bereckig a Székelyföldet szimbolikusan átszelő út hosszán. A szervezők szerint 14 találkozási pontot adtak meg, és 26 menetoszlopot szerveztek 53 kilométeres távon.
A tüntetés egyik vezetője, Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei elnöke azt nyilatkozta: „A Székelyföld azoké, akik hisznek benne. Soha nem fogjuk elhagyni a Székelyföld területi autonómiájának megszerzésébe vetett hitünket.” Az RMDSZ elnöke pedig megerősítette ezt az üzenetet: „Autonómiatörekvéseink-kel, céljainkkal nem akarunk elvenni senkitől semmit, sem a románoktól, sem a magyaroktól, nem akarunk elvenni sem javakat, sem vagyonokat, sem döntéseket, sem jogokat. De azt követeljük, hogy mi, erdélyi és székelyföldi székelyek és magyarok magunk dönthessünk a bennünket érintő kérdésekről”. A menetelésen feltűnt egyik felirat úgyszintén azt hirdette: Autonómiát, nem függetlenséget akarunk.
Mindemellett nem beszélhetünk a magyar kisebbség hirtelen radikalizálódásáról. Hogy a vasárnapi tüntetés üzenetét kellőképpen megértsük, a tényeket szélesebb politikai kontextusba kell helyeznünk. Az SZLSZ-kormány idén egész esztendőben az ország régiókra osztásának tervével foglalatoskodott, mely olybá tűnik, minden változatában mellőzi a magyar kisebbség óhajait. Liviu Dragnea miniszter nem tette közzé a közigazgatási átszervezés egyetlen új változatát sem, de a sajtóba kiszüremkedtek mindenféle hírek, melyek szerint Hargita és Kovászna megyét egy nagyobb, román többségű régióba fogják olvasztani. Egyébként a mostani, még 1999-es felosztás szerint a székely térségek egy nagyobb, Brassó, Szeben és Fehér megyét is magában foglaló régióhoz tartoznak. Amennyiben e régiók valós közigazgatási autonómiára tennének szert, a magyarok teljes mértékben elveszítenék hagyományos többségi státusukat, mellyel még rendelkeznek a mostani megyékben. A magyarok úgy szeretnék a Székelyföldet feléleszteni, ahogyan azt a XIV. században körvonalazták.
Hét székely szék létezett a XVI. században: Udvarhely a Nagy-Küküllő felső szakaszán, Maros a Maros és a Nyárád mentén, Sepsi az Olt és a Feketeügy közötti lapályon, Orbai a Feketeügy bal partján, Kézdi a Kárpátok kanyarulata alatt, a Feketeügy felső folyásán, Csík a Maros és az Olt felső folyása mentén elterülő völgyekben, Aranyos az Aranyos völgyében. A XVII. század első felében Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék Háromszék néven egyesült (Liviu Moldovan és Pál-Antal Sándor: A székelyek területi-közigazgatási szerveződése, RSZK Akadémiai Kiadó, 1978). 1867-től, az Osztrák–Magyar Monarchia fennhatóságának kezdetétől a régi székeket beolvasztják az új vármegyékbe. Furcsamód a kommunizmus ismét felfedezte a régi székeket, és újracsoportosította őket a Magyar Autonóm Tartományban. Sok magyart vonzott a maga oldalára az új rendszer azzal az ígérettel, hogy eleget tesz nemzeti követeléseiknek. A romániai kommunista diktatúra elemzésével foglalkozó elnöki bizottság jelentésében fellelhető az RKP által 1945 után felkarolt politika rövid, de velős leírása: „E kezdeti időszakra elsődlegesen jellemző a populista és kétszínű politika, melynek célja a hatalom eszközeinek megszerzése a magyar népesség támogatásával.” A jelentésben hozzáteszik később, hogy „a sztálinista kisebbségpolitikát fokozatosan vették át a Magyar Autonóm Tartomány 1952-es létrehozásával”.
E politika következményei sokáig érezhetőek voltak, hiszen a románok a magyar autonómiát mint a sztálini rendszer megtorlásaihoz kapcsolódó tényt fogták fel, a magyarok pedig maguk is viselték e negatív felfogás következményeit. 1990 után például a magyar kisebbség képviselői szóba sem hozhatták az újabb közigazgatási felosztás kérdését, mivelhogy azt a kommunista vezetők korábbi etnikai megosztó politikája teljes mértékben kompromittálta.
Később, miután az RKP eltávolodott az eredeti sztálinizmustól, ismét előtérbe került a román etnikai revansizmus. 1967-ben Ceauşescu felszámolja a Magyar Autonóm Tartományt, és a belső migráció irányításával fokozatosan bevezeti a magyar régiók elrománosításának politikáját. Mindemellett a kommunista rezsim megtartotta azt a közigazgatási felosztást, amelyben – a nagy városok (Kolozsvár vagy Marosvásárhely) kivételével – megmaradt a magyar többség a hagyományos térségekben. A kommunista rendszer utolsó évtizedében nagyon rossz idők jártak a magyar kisebbségre, így annak minden oka megvolt, hogy elfeledje az 50-es évekbeli kedvezményeket. Ám manapság, húsz évvel a kommunizmus bukása után úgy tűnik fel, a bukaresti politikai elit újabb közigazgatási felosztást tervez, mely teljes mértékben törölné a régi székely székek emlékét. A Boc-kormány és Băsescu elnök hasonló reformot fontolgatott. De a magyarok számára ez a mostaninál rosszabb helyzetet jelentene. A magyar kisebbség pedig éppen most, amikor Románia EU-tag lett, veszíthetné el hagyományos térségét, melyet minden vita ellenére eddig sikerült megőriznie. A magyarok körében valós aggodalmat keltett ez a paradoxon, hogy most, az EU-ban veszítsék el azt, amit a nemzeti-kommunizmus teljében sikerült megtartaniuk. Aggodalmuk fokozódott, amikor az Európai Bizottság nemrég elutasította a történelmi kisebbségekkel kapcsolatos nemzeti politikák részleges átvételét, meghagyva azokat továbbra is az egyes kormányok hatáskörében.
Az október 27-i menetelés tehát – mely jól átgondoltan a lehető legszelídebb formában zajlott – valójában nem kimondottan a követelésekről szól (területi autonómiát most és azonnal), hanem csupán annak a régiósítási tervnek a megállításáról, mely veszélybe sodorná egy történelmi gyökerekkel és kétségtelen nyelvi és kulturális identitással rendelkező közösség megmaradását.
A román politikumnak meg kellene értenie a vasárnapi tüntetés valós jelentését, és óvakodnia kellene a pánikkeltéstől meg az eltúlzott reagálásoktól, s kezdeményezzen párbeszédet a magyar közösséggel. Igen tág tere maradt még a kölcsönösen előnyös kompromisszumoknak. Szerző: Horaţiu Pepine, Deutsche Welle
Fordította: Forró Eszter, Háromszék
Erdély.ma
lapozás: 1-2